Mint ahogy azt korábban már írtam, lefordítottam a Modeliste Magazin teljes interjúját kedvencünkkel, amit alább olvashattok is.

Lucy Hale természetfeletti energiával bír. Mindenkit lenyűgözve sugárzó szépségével, természetes eleganciájával, és a déli kedvességet hozzáadva egy erős női egyéniséghez, Lucy egy példakép megannyi PLL őrült rajongónak az egész világon. A júniusi címlap sztárunk kertelés nélkül mesél interjúnkban a Malibu-i fotósorozat során, hogy milyen volt a PLL utolsó forgatásának napja, milyen következő filmszerepek és projektek várnak rá, mik az ő szépségápolási szent-gráljai, és hogy mit szeret csinálni, amikor nem dolgozik. Nem csoda, hogy mindenki ennyire imádja Lucyt.

Mi inspirált arra, hogy színészkedni kezdj?

Ami eredetileg inspirált a színészkedéshez, talán csak az volt, hogy már gyerekként is szerettem szórakoztatni másokat. Soha nem voltam jó a sportban, nem igazán szeretem az iskolát, de imádtam öltözködni, szerettem énekelni, és szerettem úgy tenni, mintha valaki más lennék. És ezek a hobbik kinőtték magukat. Aztán úgy gondoltam, amikor 13 éves voltam, hogy “Ó, valójában ez lehetne a karrierem. Megélhetnék ebből.” Ami azért is volt jó, mert sosem volt B tervem. Soha nem gondoltam másra, amit csinálhatnék.

Mi volt az első szereped?

Az első munkám Los Angelesben egy Bratz baba reklám volt. Szuper izgalmas dolog, tudom. Olyan voltam, mint egy 15 éves babázó lány, de ez volt az első fizetésem, szóval nagyon izgatott voltam. Az első színészi szerepem a Drake és Josh-ban, a Nickelodeon showjában volt, ami összesen egy szó volt. Az első áttörő szerepem az volt, amikor az NBC Bionic Woman remakejében szerepeltem. Ez sok lehetőséget megnyitott számomra.

2009-ben megkaptad Aria szerepét a Pretty Little Liarsben. Mik a kedvenc emlékeid az összes évadot tekintve?

Sokan ismerik Aria Montgomeryt a Pretty Little Liarsből. Ez az egész valójában egy álom volt, mert nem sokszor tart egy televíziós show ilyen sokáig. Ez a show egy jelenség lett. Még mindig lenyűgöző az a reakció, amit kapok, amikor világszerte utazok. A siker, amit mindenhol elért (a sorozat – a szerk.), igazán elképesztő. Ez furcsa számomra, mert egy buborékban élek és észre se veszem milyen nagy a siker. Annyira hálás vagyok a tapasztalatért, és mindazért amit tanítottak nekem. Nyolc évet töltöttem a karrierem formálásával és dolgoztam mindennap abban, amit szeretek.

A karrierem nagyon szép részénél tartok, ahol már válogathatok a szerepek között. Izgalmas azt nézni, hogy a többiek a sorozatból, mit csinálnak. Keserédes, mert családdá alakultunk és nyolc év nagyon hosszú idő, de mindannyian kapcsolatban maradtunk és izgalmas látni, hogy mindenki új dolgokat próbál ki.

Milyen volt a forgatás utolsó napja?

A Pretty Little Liars utolsó forgatási napján valójában Ezra és Aria esküvői jelenete volt. Szóval jó volt ilyen módon befejezni a showt, de nagyon érzelmes nap volt. Emlékszem mindenki sírt egész nap, a stáb, a producerek. Az esküvői ruhámban való közeli felvétel valójában az utolsó jelenet volt, amit felvettünk a Pretty Little Liarsben. Nagyon érzelmes volt. Rossz vagyok a dolgok befejezésében és a búcsúzkodásban. Tudom, hogy ott kellett volna maradnom és együtt lógni a többiekkel, de egyszerűen nem ment szóval csak eljöttem. Nem tudtam volna kezelni a búcsút. Fura belegondolni, hogy ez már másfél éve volt, ami őrület.

Még mindig tartod a kapcsolatot a PLL-beli kollégákkal? 

Még mindig tartom a kapcsolatot a PLL-beli kollégák többségével, de mindannyian különböző városokban vagyunk és különböző projekteken dolgozunk, de ezért olyan nagyszerű a technológia.

Jelenleg a CW Life Sentence című drámájában szerepelsz. Tudsz beszélni nekünk kicsit arról, hogy milyen a show és milyen a szereped? 

Jelenleg a CW Life Sentence című műsorában vagyok. Ez volt a Pretty Little Liarsből való távozásom, így tudtam, hogy nagyon válogatósnak kellett lennem a következő lépést illetően. Mondhatni az ölembe hullott, de hallottam a szerepről tudtam, hogy én kell legyek az a lány, aki eljátssza ezt a karaktert és ez olyan valami, aminek részese kell, hogy legyek. Stella Abbottot játszom, aki olyan lány, aki végzetes rákbetegségben élt az elmúlt nyolc éve alatt. Így spontán döntéseket hozott és úgy élt, mintha haldokolna, és megbékélt a halál gondolatával. Rögtön a Pilot epizódban megtudjuk, hogy meggyógyult és kap egy második esélyt az életre. Tehát ebből a dologból indulunk ki, egy lányról szól, aki soha nem ismerte igazán a világot. Soha nem tudta igazán ki ő, mert nem kellett feltennie magának ezeket a kérdéseket.

Tényleg arról van szó, hogy egy lány megtalálja a saját útját és megtudja, hogy milyen ember akar lenni. De ez az egész családra igaz, mert a rák ténylegesen érintett mindenkit körülötte. Titkolóznak előtte, szülei elválnak. Megtudja, hogy a bátyja kábítószerekkel kereskedik, míg a nővére gyűlöli a gyerekeket. Most először látja Stella valójában a világot. Ez egy fantasztikus show. Szeretem játszani őt, törekszem arra, hogy jobban olyan legyek, mint ő.

Mi legnehezebb része a karakterednek a műsorban?

Azt mondanám, hogy Stellánál az a legnehezebb része, hogy soha nem voltam olyan helyzetben, ahol ilyen közel lettem volna a halálhoz. Soha nem garantált semmi, de a rák soha nem érintett személyesen, ami elég ritka, mivel minden negyedik ember érintett benne valamilyen szinten. Nagyon sok kutatást végeztem a kezelésekkel kapcsolatban és hogyan gondolkodnak ebben a helyzetben az emberek, mivel tényleg semmi tapasztalatom nincs ezzel kapcsolatban. Minden más természetesen jött, mert szerintem mindannyian tudjuk, hogy milyen az, amikor nem tudjuk kik vagyunk és mik akarunk lenni.

Nemrég szerepeltél a Truth or Dare filmben is, ami félelmetesnek tűnik! Írj le egy tipikus forgatási napot.

Egy nemrég megjelent filmben játszok a Truth or Dareben. A film egész koncepciója nagyon erőszakos, de nagyon vicces volt forgatni. Én óriási horror/thriller rajongó vagyok és egy olyan film részévé válni, ahol olyan dolgokat csináltunk amik sose történhetnek meg, nagyon jó érzés volt. Elég nehéz forgatás volt, mert az egészet 23 nap alatt vettük fel. Próbáltunk minél több tartalmat csinálni ezalatt a 23 nap alatt és ez rengeteg energiába került. Nagyon sok rohanás volt. Sok egyszeri alkalom eljátszan valamit, miközben reméltük, hogy jól sikerült. De nagyon jó forgatás volt. És a haverom, Tyler Posey is a része volt. Jó volt vele lógni, sikítani miközben hamis vér vett körül egész nap. Nagyon szórakoztató volt.

Írd le a mindennapi stílusodat.

A mindennapi stílusomat nehéz leírni. Ezek a kérdések mindig nehezek számomra, mert nem érzem úgy, hogy valamelyik kategóriába is beleillenék. Folyton megváltoztatom. Sokkal kényelmesebben érzem magam, és azt mondanám, hogy jelenleg egyfajta vintage állapotban vagyok. Szeretem, ha mindig van rajtam valami a 70-es évek világából. Ez tipikusan egy bőrdzseki, farmer, póló és egy cipő. Ez változhat attól függően, hogy hogyan érzem magam.

A közelmúltban szőkére festette a hajad. Mi inspirálta a változást és szereted?

Mint ahogy látod, most szőke vagyok, ami nagyon szórakoztató. Nem volt semmi, ami igazán ihlette volna. Ez több, mindig változtatni kell. Most nagyon sokáig barna voltam és úgy gondoltam, mivel jön a nyár, jó lenne kicsit változtatni. Ki tudja, lehet hogy jövő héten már más színű leszek. Nem tudom, hogy a szőkék többet szórakoznak-e, mert én mindenképp, barnaként is jól éreztem magam, de mindig jó egy picit megfűszerezni.

Mi volt a legutóbbi divat szerzeményed?

A legutóbbi szerzeményem Chicagóból van. Egy Dior boltban sétáltam, amikor megakadt a szemem egy csodálatos táskán. Elterveztem, hogy csak megnézem. Így kezdődött minden, de aztán eljutottam a piros táskához a csodapánttal, amelyen füzérek voltak. Elképesztő volt. Aztán természetesen beszéltem velük, megvettem a táskát, egy pulóvert és egy pólót, de főként a táskát. A táska nagyon édes.

Mi a jelenlegi kedvenc szépségápolási terméked?

A jelenlegi kedvencem a Biologique Récherche-ből való. Elmentem egy New York-i gyógyfürdőbe és ott árulták. Kedvencem a P50 Toner. Esküszöm rá. Az egyetlen rossz dolog, hogy az illata szörnyű. Fenol van benne, így nem az igazi. Úgy néz ki, hogy a testápoló előtt kened fel, és ha használod egy évid, a bőröd átalakul.

Ha csak egy színt viselhetnél a következő évben, akkor melyik lenne az?

Ha csak egy színt tudnék viselni a következő évben, akkor az a fekete lenne, mivel ebből áll nagyjából az egész gardróbom. Úgy érzem, ez bármikor jó és mindenki jól néz ki feketében.

Van egy aranyos Maltipoo kutyusod, akit Elvisnek hívnak és saját Instagram-oldala van (@elvisthekinghale). Ha három szóval kéne jellemezned, melyek lennének ezek?

Ő az én kis gyermekem, Elvis az egész életem. Én vagyok az őrült kutyás hölgy. Ha három szóval kéne jellemeznem akkor vad, elkényeztetett és szerető. Annyira édes. Soha nem volt olyan kutyám, ami csak úgy hagyná, hogy úgy tartsam, mint egy rongybaba. Csak szeret ölelkezni, és mindig az ölembe akar jönni. Ő csak a legédesebb, legnagyobb dolog a világon.

Mit szeretsz csinálni azokon a napokon, amikor nem dolgozol vagy forgatsz?

Ezeknél a kérdéseknél mindig rájövök, hogy “Mmm, szükségem van egy hobbira”. De szeretek a szabadban lenni. Los Angelesben élek, szóval mindig gyönyörű odakinn. Szereket túrázni és egyike vagyok azoknak a különcöknek, akik szeretnek edzeni. Ez olyan számomra, mint egy terápia. Szeretek a SoulCycle fitnesz stúdióban lenni, egy edzővel dolgozni és futni. Aztán szeretem ezek ellenkezőjét is csinálni. Mindent és bármit nézni a tévében. Ha több időm van, akkor hazautazom Tennessee-be. De ezen kívül olyan vagyok, mint a normális emberek, akik például bevásárolni járnak. Szeretem az élelmiszerüzleteket. Minden soron végig kell mennem.

Jelenleg van kedvenc zenéd?

Kasey Musgraves új albuma, a Golden Hour olyan jó. Olyan ez, mint egy dalszerző álma. Azt hiszem, hogy minden, amit csinál, csodálatos, ezért nagyon ajánlom ezt az albumot bárkinek. Aztán van LAUV, aki egy csodálatos dalszerző is. Ez olyan, mint egy pop, a lélek hangja. Ők az én kedvenceim jelenleg.

Saját fordítás! (Az interjú más hírportálon is megjelent az én fordításomban!)